Fogadjam el önmagam!!!

Fogadjam el önmagam!!!

Sok ember a mai világban azon gondolkozik,vajon megfelelek e a barátomnak,a főnökömnek, esetleg a külvilágnak? Fontos kérdés számunkra, hogy mások milyen szemmel tekintenek ránk, de az senkit nem érdekel, hogy mit gondol önmagáról. Pedig az egyik legfontosabb, hogy önmagunkat elfogadjuk. Sok nő halálra diétázik, hogy szép legyen, holott már a csontokon és a bőrön kívül semmi egyéb nem látszik rajta. A modell alkat, mely egyben munkalehetőség és karrier, igen vonzó a tini lányok körében.

Már tizenévesen azzal foglalkoznak, hogy minél kecsesebb és vékonyabb legyen a testalkatuk. Ezért mindenre képesek, még a legvégsőkig is képesek elmenni. Sosem lenne szabad elfelejtenünk azt, hogy minden ember más és más. Vannak soványak, kövérek, magasak, alacsonyak, de el kell fogadnunk minden ember másságát. Mindenki valamiben jó, és ebben nem a külső a jelentős. Sok ember  szégyelli másságát, mert az emberek akik tökéletesnek tartják magukat, lekezelően néznek rájuk, csúfolják, és lenézik őket. Szégyellik kinézetüket, csak azért, mert mások nem tekintik őket semminek. Sosem értettem, hogy sok olyan ember néz le másokat, akik semmivel sem voltak különbek azoktól az emberektől. Sajnos ez már a gyerekek körében is elterjedt. Egymásra kiabálják amit épp a szüleiktől tanulnak.

Elsősorban önmagunkat kellene elfogadni, hisz ezután érezhetjük úgy, hogy készen állunk másokkal is elfogadtatni magunkat. Legyünk önmagunk, legyen belső szépségünk,és ez ki fog hatnia külsőnkre is. Ne engedjük korunk ártó kísértéseinek, és a mások által kimondott véleményre. Sosem lesznek mellettünk állok, csak ellenünk áskálódók. Ha a világ legtökéletesebb emberei lennénk se tetszenénk mindenkinek. Lesznek olyanok, akik nem fogadnak el így, de nem fogadnának el máshogy sem. Egyet ne feledjünk, hogy a legtöbb időt önmagunkkal töltjük, így önmagunkat kell szeretni és elfogadni. Ne legyünk saját magunk ellenségei, hisz a csatában vesztünk magunkkal szemben. Tudom mindenki azt mondja persze könnyen beszél, meg nincs hozzá erőm, meg fontosabb más véleménye. Igen, hazudnék ha azt mondanám, hogy más véleménye lényegtelen, de sosem a legfontosabb.

Gondoljunk csak bele, milyen lenne a világ, ha minden ember egyforma lenne. Olyanok lennénk mint a gépek, a robotok. Egyformák, egyforma stílusú külsejű unalmas emberek. Nem tudnánk azt mondani számomra az én gyerekem a legszebb a világon, a legokosabb és az én gyerekem tud a világon a legjobban táncolni. Ez ugyan olyan, mint minden munka más, így minden ember más. Az emberek közt mindig lesznek rosszakarók, és ezen sajnos senki nem tud változtatni. Tanuljunk meg szeretni, még hozzá saját magunkat. Nézzünk úgy magunkra, mintha egy smaragdkő lennénk, amit ha napról napra csiszolunk, a legszebb lehet.

Higgyétek el fogadd el önmagad! A világ legnagyobb kincse nálunk van. Ez a szeretet, mert akik másokat lenéznek, azok nem képesek szeretni, és azokat előbb utóbb a világ is kizárja magából és az addig tökéletesnek képzelt személy elveszik a világ sötét űrjében. Ne akarjatok így járni.

Fogadd el önmagad!!!

Miben különbözik a régi világ a mai világunktól?

Miben különbözik a régi világ a mai világunktól?

Egy szó van rá. Mindenben. Kislányként vidéki kis faluban nőttem fel, melynek emléke már csak egy csodás elmúlás. Régen a falubeliek a föld megműveléséből éltek, vagy eladták megművelt kis terményüket, vagy saját célra tartották fenn. Imádtam kislányként a vidéket, hisz egy gyermek számára a szabadság levegője jelent mindent. Szaladtunk a mezőkön, míg az öregek épp kapáltak vagy veteményeztek. Gurultunk le a dombokról, és a vad gyümölcsök édes ízét ízlelgettük.

Az akkori élet nem volt olyan kemény, mint manapság. Mivel ma már a fővárosban élek, néha azért hazalátogatom. Elszomorít a régi és a mostani élet különbsége. Az akkori kertek pompáztak, most már csak egy - egy elszáradt kóró kókadozik rajta. Régen a gyümölcsös fák virágokban pompáztak, ma mar csak a meztelen gallyak növögetnek. Az idősek sírnak, a fiatalok, épp a gyönyör óráit élik. Nem érdekli őket mi lesz velük a jövőben, hisz jövőt nem látnak maguk előtt.

Amikor felköltöztem Pestre, mindenem magam mögött hagyva vágtam bele egy ismeretlen világba. Az ember úgy gondolja, ha minden bátorságát összeszedve megpróbálja a lehetetlent, sikerülhet bármi. Nehéz kezdés, de tény, hogy a mai vidéki élettől már minden csak jobb lehet. A szociális segély nem ad elegendő megélhetést, és az emberek bármit, jól olvassátok, bármit megtesznek azért, hogy a mindennapi kenyér meglegyen az asztalon. Pár évvel ezelőtt, amikor feljöttem ide, sosem gondoltam volna, hogy a mai törvény nehézkes lesz egy falubeli ember számára. Még vidéken otthonosan mozogtam, addig a város teljesen beszippantott magába. Nagyobbik lányom akkor töltötte a 7-ik életévét, és iskolakötelessége miatt iskolába akartam íratni. Feljártam Budapest néhány iskoláját, és megdöbbenve tapasztaltam, hiába vagyok teljes Magyar születésű a lányom nem jogosult a városi iskolára, amíg nincs bejelentett lakcíme. Sírva vettem tudomásul, hogy ez nekem akadály, hisz albérletben élve a főbérlő sosem jelentett volna be minket. Végül aztán egy barátnőm segített, és azóta jár a lányom iskolába. Itt nem az a kérdés, hogy a lányom jár-e iskolába vagy sem.

Döbbenet számomra, hogy valaki magyarnak születik mégsem birtokolhat egyenlő jogokat? Nem veheti igénybe egy vidéki születésű a kisgyermekes anyáknak járó havi bérlet kedvezményt. Vajon miért? Az emberek tüntetnek mindenért, holott elfelejtik, hogy mi a céljuk. Nem csak a tüntetés, hanem az összetartás is. Már sajnos vidéken sem mondható el ez az összetartás, és az ember azon gondolkozik, vajon mikor tűnnek el a falvak a föld színéről? Ha nincs összetartás nincs erő. Legyen bárki, vidéki vagy épp városi, egy ország vagyunk, és össze kell tartanunk. Mert ha nem, nem ér az emberi lét semmit sem!!!

A világvégéről! Vajon mi az igazság?

A világvégéről! Vajon mi az igazság?

Sokakban felmerül a kérdés, vajon mai világunk sorsa meddig húzható még? A sok számítások, jövendölések rengeteg időpontot jelenítettek meg, de mind hamisnak bizonyultak. A maják naptára szerint 2012 decemberében fog véget érni a világ, de vajon mindez tényleg hihető?

Számomra, aki katolikus családban nőtt fel mindez hihetetlenül hangzik, hisz vallásunkban azt tanultuk, maga Jézus Isten fia sem tudta ezt megjósolni. Egyedül Isten tudja mikor ér véget világunk, és erre bizonyíték a sok hamis világvége jövendölés. Az emberek minden egyes alkalomkor remegve várják az időt, mikor ér véget életük kicsiny szikrája. A televíziók, újságok napról napra elültetik az emberekben, hogy hamarosan eljön a vég, és ez még nagyobb kavarodást vált ki az amúgy is keserves életünkben. Nehezen éljük mindennapjainkat, és nem tudom, miért kell ezt még nehezebbé tenni. Igaz, nagyon sok jele van a bibliában leirtanak, de ahogy Jézus maga mondta „Sem a napot, sem az órát nem tudhatjuk, csak az Atya”. Még a fiú sem tudhatja. Ha Isten fia nem tudta megmondani az időt, akkor mi, kis emberek ezt honnan tudhatjuk? Néhány jövendölésből, amelyek már többször hamisnak bizonyultak? Emberek százai ölik le állataikat, adják el ingóságukat, csak azért, mert tévhitben élnek.

Egyik nap alkalmával a buszon ülve egy kislányt hallgattam, aki az anyukájának beszélt. „Anya tényleg nemsokára világvége lesz? De én még nem akarok meghalni, hisz még nem vagyok öreg.” Elgondolkoztam, vajon miért kell a gyermekek világát ilyen butaságokkal besötétíteni. Félelmet táplálunk bennük, és a szép gyermek lét rettegésé válik számukra. Mi tartozunk felelősséggel értük és nekünk kell csodássá tennünk kis életüket. Én már nem olvasom ezeket a világvégés hirdetéseket, hisz mind bizonyítatlan tényeket közölnek velünk. Azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy nekünk kel tennünk azért, hogy ez a világ fenn maradjon. Igen, egyszer eljön a világ vége, de az nem most, és nem 100 év múlva lesz, ha teszünk ellene. Nem szabad Istennek képzelnünk magunkat, hisz egyetlen Isten van, legyen az bármilyen vallás is.

Nem szabad az életünket rettegésben élni, és várni egy olyan pillanatot, amit nem tudhatunk, mikor jön el. Világunkat magunknak kell megóvni, Földünk értünk él, ahogy mi élünk a földünkért. Ahogy a föld anya óv minket, nekünk is óvni kellene őt, és nem fittyet hányni az „Óvd a környezetet” felhívásra. Ha megbecsüljük a Földet, akkor még várat magára a világ vége, és gyermekeink egy szép bolygón élhetnek majd. De ezért csak mi tehetünk, senki más!!

Pánikbetegség a mai világunkban

Pánikbetegség a mai világunkban

Sosem gondoltam volna, hogy épp velem fog megtörténni korunk egyik legdivatosabb betegsége, a pánikbetegség. Mint oly sok ember, magam sem ismertem sem a betegséget, sem pedig a tüneteit, mely ott lappangott bennem. ,, Szenvedésem, mindig valami másra fogtam, és ilyenkor a rohamaim során, az orvosi ügyeleten kötöttem ki. Tüneteim a heves szívdobogás, zsibbadás, nyelési nehézség, remegés, halálfélelmet váltott ki belőlem. Úgy éreztem most meg fogok halni, és ha nem kerülök, rögtön orvoshoz két kicsi lányom árván marad. Az ügyeletes orvos egy nyugtató injekciót adva tanácsokkal hazaengedett, amitől kábultan gondolkoztam a jövőmön. Félelmemben elkezdtem kutakodni az interneten, s szomorú tényként döbbentem rá, ez a betegség majdnem minden 2. embert érint. Mindenki másképp jut rajta túl, de minden ember célja ugyanaz, felülkerekedni ezen az átláthatatlan űrön, mely nehézzé teszi a mindennapokat. Az emberek félnek segítséget kérni, hisz úgy gondolják az elmezavar kezdeti stádiumába léptek, így csak élik tovább a szokatlan életüket. Úgy gondolják ezek a beteg emberek, ha beszélnek ”fogva tartójukról”, akkor a környezetük kineveti őket, és a legrosszabb hogy elveszítik számukra a megélhetést biztosító munkahelyet. Tévedésben, sötétben élnek, és már csak a kibírhatatlan nyomás hatására kérnek orvosi segítséget. Ilyenkor jönnek az antidepresszánsok, gyógyszerek, nyugtatók, melyek nem segítenek, hanem csak elviselhetőbbé teszik ezt a betegséget. A pánikbetegség egy állapot, a személy lelkében, tudatalattijában eltemetett félelem, jelen vagy múltbéli esemény rossz okozója. Szeretettel, segitséggel gyógyítható. A betegnek rá kell ébrednie, hogy nem elmezavarról van szó, és merjen külső segítséget kérni. Gyógyszerekkel nem legyőzhető, önmagunk belső démonaival kell szembeszállnunk. Számomra segített a naplóm, melybe felírtam mikor, milyen hatásra tör a felszínre, és milyen tünetekkel jelentkezik. Ha az emberek elkönyvelik magukban, hogy mivel állnak szemben, együtt azokkal, akiket szeret és viszont szeretik őt, legyőzhetik ezt a betegséget. Ne engedjük, hogy uralkodjon felettünk, még ha úgy érezzük sokkal erősebb nálunk. A hit ereje mindennél erősebb. Egy cél lebegjen a szemünk előtt, ne a múltat éljük, hanem a szebb jövő felé haladjunk!!!!!